28./1.

~Halihó, bocsi a késésért...Itt van a záró rész, igen kevésnek látszik, ez nem az egész, úgy döntöttem hogy partok-baba teszem fel őket. Jó olvasást, komi,pipa, pls. 
puszi ~Steffy*



~When I look in your eyes /part 1/

Lassú léptekkel közeledtünk kijárat felé, a könnyek egyre gyorsabban hulltak a szememből. Otthon csomagolni kezdtünk hiszen reggel indul a gép. Olyan nehéz elhinni hogy vége, mindennek. A legjobb dolog ami valaha történt velem és egy perc is elég volt hogy elvesszen.
Hirtelen kopogás hallottunk, lassan felálltam és kinyitottam az ajtót, a srácok voltak azok. Nem szóltak semmit, csak megöleltek. Harry szorosan átölelte Natet, mint aki sosem akarná elengedni. Behívtam őket egy utolsó fagyira, csöndben ültünk a kanapén, mikor Liam felugrott.
-Elég volt, hagyjátok abba!
-Nem csinálunk semmit - mondta értetlenül Zayn.
-Hát éppen ez az, hogy nem csinálunk semmit. Én nem fogom hagyni hogy Lisa és Nat elmenjen, csak nem mondhatja meg egy vén szipirtyó hogy ki tervezze a ruháinkat nem!?
-De igen, megmondhatom - nyílt az ajtó, és nagy ámulatunkra Helga volt az, esküszöm ez a nő kezd egy kicsit ijesztő lenni számomra. -Mr. Payne, mostantól hozzá kell szokni a gondolathoz hogy ez két kis ágról szakadt nem lesz önökkel. Nos, térjünk a lényegre. Meghoztam a ruháik terveit a következő nagy koncertre - csettintett, és két öltönyös fickó jött be egy táblát tartva. -Ezek a darabok holnaputánra el is készülnek - mutatta a képeket.
Hát mit is mondjak, röviden, tömören borzalmas. Nem tudom hogy ezeket hogy képzelte...
-Ezt nem veszem fel - jelentette ki Lou.
-Hát pedig muszáj lesz...
-Miért nem szólhatnak bele hogy mi legyen rajtuk? - kérdezte Nat.
-Inkább te ne szólj bele az én dolgomba, köszönöm. Amúgy is már mennetek kéne - nézett az órájára. -A hajnali gépet éppen el is éritek, vigyétek ki őket a reptérre -intett az embereinek.
Mindenkihez egyenként odamentünk, adtam a srácoknak egy puszit és szorosan megöleltem őket, a lányok, Eleanor, Perrie, és Dani nem bírták eltakarni a könnyeiket. Mikor Eleanort megöleltem, azt mondta halkan, hogy a reklámra értem jön. Én nem válaszoltam semmit, csak megbiccentettem a fejem. Nat Harry karjaiban sírt, megígérte neki hogy amint lehet elmegy érte...Még utoljára a szemébe néztem mindenkinek, lassan kiléptünk az ajtón...és talán ennek a remek bandának az életéből is...örökre. (...)